1.Legyen kötelező elsősegélynyújtást tanulni!

2.Elsősegélynyújtás cukorbetegeknek!

 3.Újraélesztés csecsemő- és gyermekkorban

 

Legyen kötelező elsősegélynyújtást tanulni!

1. A Vöröskereszt arra szólította fel az európai országokat, hogy tegyék kötelezővé az életmentő elsősegélynyújtó tanfolyamokat, mert az emberek ezen a téren túlságosan a sürgősségi szolgálatokra hagyatkoznak.

"Az igazság az, hogy biztatóan hangzik, hogy az európai országok 56 százaléka kötelezővé tette az elsősegélyt a jogosítvány megszerzéséhez, ez azonban nem elegendő. Úgy véljük, európai szintű szabályozásra lenne szükség" - nyilatkozta Dianne Issard, a francia Vöröskereszt elsősegély szakértője.

A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége által készített jelentés szerint az egyes országok hozzáállása eltér. Norvégiát emelték ki az általános elsősegély nyújtási készségek mintájaként. Itt ugyanis a lakosság kilencvenöt százaléka részesül oktatásban, gyakran már az iskolában, később pedig emlékeztető kurzusokon is részt vesznek. Ausztriában és Németországban a népesség nyolcvan százaléka részesül elsősegélynyújtó képzésben. Hollandiában viszont csak két százalék, Szerbiában három százalék, Nagy-Britanniában öt százalék, Spanyolországban pedig hat százalék végez ilyen tanfolyamot.

Issard szerint Dél- és Kelet-Európában az emberek általában azt hiszik, hogy minden rendben van velük, mert rendelkezésükre állnak a sürgősségi szolgálatok. Előfordulhat azonban, hogy a segítség túl későn érkezik, és a sürgősségi újraélesztés fontos áthidaló megoldást jelenthet. Az elsősegély képzés pedig megadja az embereknek azt az önbizalmat, amely a gyors cselekvéshez szükséges. Bár a szívverés néhány perccel a légzés leállása után szűnik meg, a városi mentőszolgálatoknak a Vöröskereszt adatai szerint átlagosan tíz percbe telik a helyszínre érni.

"Ha képesek vagyunk közbelépni, hatékonyan segíteni baleset után egy családtagunknak, munkatársunknak vagy egy járókelőnek, egyszerűen életet menthetünk" - nyilatkozta a francia Vöröskereszt jószolgálati nagykövete, Adriana Karembeu topmodell.

A Vöröskereszt szombaton rendezi meg az Elsősegélynyújtás Világnapját.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

forrás:Medipress

 

Elsősegélynyújtás cukorbetegeknek!

2.

A cukorbetegséggel összefüggő, akut szénhidrát-anyagcserezavarok: a hipoglikémiás, a ketoacidotikus, a hiperozmoláris kóma és a tejsav-acidózis, azonnali beavatkozást, esetenként intenzív osztályon történő kezelést igénylő életveszélyes állapotok.

A hipoglikémiás kóma

A váratlanul kórosan csökkent vércukorszint, a diabétesz életet veszélyeztető szövődménye, amelyet leggyakrabban az inzulinadagolás hibája, diétahiba, alkoholfogyasztás, a szokásosnál nagyobb fizikai aktivitás, veseelégtelenség és a gyógyszer-kölcsönhatások váltanak ki. Különösen súlyos, elhúzódó hipoglikémiát váltanak ki a szulfonamidok, ha a beteg a gyógyszert beveszi, de nem táplálkozik megfelelően. A szervezet a hipoglikémia ellen az ún. kontrainzuláris hormonok (növekedési hormon, mellékvesekéreg szteroidok, adrenalin, noradrenalin) fokozott elválasztásával reagál. Súlyos hipoglikémia akkor alakul ki, ha az alacsony vércukorszintre elégtelen a glukagon- vagy epinefrin- elválasztás.

Mik a hipoglikémiás kóma tünetei?

Ha a cukorbeteg elkezd verejtékezni, remegni, zsibbadni, szívdobogás-érzése van, egyértelmű, hogy szervezete ezekkel a szimpatikus idegrendszeri tünetekkel jelzi a vércukorszint leesését. Az éhség, a nyáladzás pedig a paraszimpatikus idegrendszeri tünetek közé tartoznak.
Amikor fejfájás, koncentráló-képesség csökkenés, gyengeség, negativizmus, eszméletvesztés, görcsök jelentkeznek, ezek már a neuroglikopénia legsúlyosabb tünetei. A hipoglikémia veszélyére már 3,5 mmol/l vércukorszint körül fel kell hívni a betegek figyelmét. A súlyos diabétesszel összefüggő idegrendszeri tünetek 2,2 mmol/l-2,7 mmol/l között észlelhetők.

Elsősegélynyújtás hipoglikémiás kómánál

Elsődleges feladat a vércukorszint emelése. Eszméleten levő betegnél ezt 10-20 gr gyorsan felszívódó szénhidráttal lehet elérni. Ilyenek az egyszerű cukrok (kockacukor, szőlőcukor, kevés vízben oldott kristálycukor tömény oldata, gyümölcslé, tej stb). Ezek a szénhidrátok bár gyorsan megemelik a vércukorszintet, gyorsan feldolgozódnak, nem képesek azt stabilizálni. Éppen ezért, amikor a beteg már jobban van, el kell fogyasztania lassabban felszívódó - keményítő tartalmú - szénhidrátot is, kekszet, kenyeret, valamilyen péksüteményt.
Ha a hipoglikémia már olyan fokú, hogy a beteg nem táplálható, görcsöl vagy eszméletlen, az izomba glukagon injekciót szoktak adni. A glukagon injekció 1 mg-os kiszerelésben írható fel a cukorbetegek részére, egyelőre csak ampullás kiszerelési formában. Pár percen belül hat, a beteg képes táplálkozni, és így el tudja fogyasztani a szükséges szénhidrátmennyiséget. Vigyázni kell arra, hogy az ampulla ne legyen lejárt. Ha többször adagolják a hipoglikémia kezelésére, a glukagon elveszíti hatékonyságát.
Nem adható glukagon, ha jelentős alkoholfogyasztás valószínűsíthető.
A súlyos görcsölő, eszméletlen betegnek 20-30 ml 30-50%-os glukóz-oldatot kell kapnia.
Eszméletlen állapotban a beteg itatgatása, etetgetése tilos, mert nem tud nyelni, és étel kerülhet légcsövébe.
Görcsölő betegnél vigyázni kell, hogy ne verje be a fejét, ne törje el végtagjait. Érthető okokból speciális problémát jelent az éjszakai, alvás alatt jelentkező hipoglikémia.
Ha a beteg éjszakai verejtékezésről, köhögésről, nyugtalanságról, szapora szívverésről számol be, a vércukorvizsgálat az éjszaka közepén is feltétlenül elvégzendő.

A ketoacidotikus kóma

E kóma az 1-es típusú (inzulinfüggő) cukorbetegség akut zavara. A klinikai képet az abszolút vagy relatív inzulinhiány miatt a veseküszöb fölé (10 mmol/l) emelkedett vércukorszint következményei hozzák létre. Azaz ekkor a vizelet is édes, mert a vese nem tudja visszaszívni a szűrletbe került rengeteg cukrot, csak egy részét.
Kiváltó tényezői között elsősorban a diétahiba, az inzulinadag csökkentése, netán elhagyása. Egyéb betegségek okozta inzulinrezisztencia is szóba jöhet, különböző fertőzések (tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés, agyhártyagyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás stb.), szív-érrendszeri megbetegedések, hormonális betegségek, trauma, terhesség, stressz. Ismeretlen az oka az esetek csaknem felében, pontosan 43 százalékában. A ketoacidotikus kómás esetek 20-30 százalékában ez az első tünete a cukorbetegségnek.

Az emelkedett vércukor-szinttel járó tünetek

Nagyfokú fáradtság, bő vizelés, olthatatlan szomjúságérzet, acetonos szagú lehelet, émelygés, hányás, az ún. Kussmaul-légzés. Ilyenkor az elsavasodott vér kémhatását a szervezet az intenzívebb légzéssel, egészen konkrétan a szén-dioxid minél gyorsabb kilégzésével próbálja visszaállítani. A légvételek ennél fogva erőltetetten mélyek és szaporák, hallható hangokkal járók. További tünetek hosszabb távon a fogyás, kiszáradás, alacsony vérnyomás, szapora szívverés, melyek szintén ketoacidózisra hívják fel a figyelmet.
A főleg gyerekeken jelentkező hasi fájdalom akut hasi kórképet utánozhat.
Az inzulinhiány aktiválja a glukóz-felszabadulást az izmok és a máj glikogénraktáraiból, valamint a fehérjelebomlást aminosavakra, melyből új glukóz keletkezik. Aktiválódik a zsírlebontás (lipolízis), szabad zsírsavak keletkeznek. A szabad zsírsavakból ketontestek szaporodnak fel, melyek ketonvizelést eredményeznek, összességében úgy hívjuk: metabolikus acidózis alakul ki. Csökken a vérplazma térfogata, ami keringési elégtelenséghez és ennek tüneteihez vezet.
Az inzulinterápia bevezetése után a ketoacidotikus kómák száma jelentősen csökkent. Ugyanakkor a már kialakult súlyos ketoacidózis, még - mind a mai napig - az életet hirtelen és súlyosan veszélyeztető betegségek közé tartozik.

A ketoacidotikus kóma kezelése

Az első szakasz a beteg intenzív kezelése, csakis a kezelésben jártas szakember segítségével. Ilyen esetben tehát mindenképpen orvost kell hívni, aki minden bizonnyal a megfelelő berendezések és vizsgálatok segítségével pontosan meg tudja állapítani a kómát előidéző háttérbetegséget. A második szakaszban már nem szükséges az intenzív osztályos megfigyelés és monitorozás, hanem szoros ellenőrzés mellett az anyagcsere stabilizálása történik, majd a beteg folyamatosan alkalmassá válik a hazabocsátásra és az otthoni kezelésre.

A hiperozmoláris kóma

A 2-es típusú (időskori) cukorbetegség akut zavara a hiperozmoláris kóma. Oka a relatív inzulin hiány. Extrém vércukorszint és ozmolalitás emelkedéssel jár (1 mmol vércukorszint emelkedés = 1 mosmol emelkedés). Gyakoribb kiváltó tényezői különböző fertőzések, agyi történés, hasnyálmirigy-gyulladás, vesebetegség, gyógyszerek (szteroid, citosztatikum, thiazid).
Klinikai tünetei a bő vizelés, kiszáradás, zavartság és a kóma. Kezelése elsősorban folyadékpótlással - infúzióban a szervezet nátrium-szintjétől függően 0,45 vagy 0,9 %-os NaCl-oldatot adnak, intravénás inzulinadagolással (2-4 E óránként) intravénásan, valamint káliumpótlással, valamint szükség szerinti kiegészítő-terápiákkal történik.

Tejsav-acidózis (lakt-acidózis)

Cukorbetegségben meglehetősen ritka a tejsav-felhalmozódás miatt létrejövő tejsav-acidózis előfordulása. Leggyakrabban kellően nem ellenőrzött biguanid-kezelés, ritkábban anaerob viszonyokat kiváltó akut betegség következtében alakul ki.
A tejsav normális anyagcsere-termék, mely az ún. a glikolízis során keletkezik, és a májban a Cori-körnek nevezett biokémiai folyamatban glukózzá alakul. Normális vérszintje 0,4-1,2 mmol/l. Tejsav-acidózis esetén a vér pH-értéke általában 7,3-nál alacsonyabb, csökkent a bikarbonát-, és emelkedett (5 mmol/l feletti) a tejsav vérszintje. Jellemző a ketontestek hiánya.
A tejsav-acidózis kezelésében rendkívül fontos annak ismerete, hogy idős cukorbetegeknél kerülendő a biguanid adása keringési, légzőszervi (hypoxiás) és májbetegség fennállásakor!
Bikarbonát-infúzió adása szükséges, akár több száz mEq-nyi mennyiségben. Szükség lehet oxigén adására, peritóneális dialízisre vagy hemodialízis elvégzésére is.

forrás: házipatika.com Somogyi Anikó dr. Korányi László dr.

 

Újraélesztés csecsemő- és gyermekkorban!

3.

Újraélesztésre csak ritka esetben van szükség, de akkor bátran és határozottan kell cselekedni. Az azonnal megkezdett újraélesztés két-háromszor nagyobb esélyt ad a betegnek.

Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték

A Magyar Vöröskereszt szlogenje teljes mértékben igaz. Az elsősegélynyújtást megtanulni valóban gyerekjáték, ennek ellenére a hazai lakosság döntő többsége a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezik. Ki ne emlékezne a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélyvizsgára? De vajon akkor mennyire az igazolvány megszerzése, és mennyire az elsősegélynyújtás elsajátítása volt a cél? Családos emberként a felnőtt azonban másképp gondolkozik. Bármilyen hihetetlen, az elsősegélynyújtást megtanulásához, gyakorlásához néhány óra is elegendő. Gyakorlás nélkül azonban nem megy. Ennek megfelelően jelen írás sem alkalmas arra, hogy megtanítsa, hogyan kell egy csecsemőt vagy kisgyereket újraéleszteni. Csupán ismétlésre, összefoglalásra alkalmas azok száméra, akik valaha már tanulták.

A gyermek újraélesztés alapjai

Felnőtt újraélesztés terén hazánkban a szájból orrba lélegeztetés terjedt el, a 2006-os norma szerint két befújást harminc mellkaskompresszió követ. Csecsemő és gyermekkorban azonban az újraélesztés néhány ponton eltér a felnőtteknél alkalmazottól. Míg felnőttek esetében a klinikai halál beálltának elsődleges oka keringési elégtelenség, addig a gyermekeknél többségében légzési elégtelenségre vezethető vissza. Ezzel magyarázható, hogy a csecsemők és gyermekek újraélesztését nem mellkas-kompresszióval, hanem 5 lassú befújással kezdjük, majd az újraélesztést 15:2 (kompresszió:befújás) arányban folytatjuk. Ezt alkalmazzuk pubertás korig. Fontos azonban megjegyezni, hogy az sem követ el hibát, aki a felnőttekre vonatkozó 30:2 arány alkalmazza gyermekeknél is. Ennek a hatékonysága némiképp alacsonyabb.

Anatómiai eltérések

A csecsemők és gyermekek felnőttekhez képest eltérő testméretéből és testarányából következően az újraélesztésnél néhány különbségre oda kell figyelnünk.

A légzésvizsgálat, illetve a befújás során a csecsemők fejét nem szegjük hátra, ún. neutrális helyzetben tartjuk, hogy óvjuk a nyakcsigolya-sérüléstől. A kisgyermekek fej hátraszegését is körültekintően végezzük. A befújást kisebb fejnél - csecsemők - úgy végezzük, hogy szánkat a beteg szájára és orrára illesztjük, nagyobb gyermeknél a szájból orrba lélegeztetést alkalmazzuk. A befújt levegő mindig legyen arányban a sérült tüdőtérfogatával! A mellkas-kompressziót a felnőttekhez hasonlóan a szegycsont alsó harmadában végezzük, de csecsemők esetén két ujjal, gyerekek esetén egy tenyérrel. A mellkast szintén a felnőttekéhez hasonlóan kb. egyharmadáig nyomjuk le, s kb. 100 lenyomás/perc frekvenciával végezzük. Cél, hogy a szervezet oxigénhez jusson, és ne álljon le a keringés. A tudományos társaságok folyamatosan kutatják és rendszeresen javítják az ajánlásokat.

Újraélesztés lépésről lépésre

  1. Szólítsuk meg és ezzel egy időben rázzuk meg a sérültet!
  2. Ha nem reagál, kiáltsunk segítségért!
  3. Vizsgáljuk légzését, keringését!
  4. Ha nincs légzés és/vagy keringés hívjunk mentőt!
  5. Csecsemők és gyermekek esetében 5 befújással kezdünk!
  6. Vizsgáljuk légzését, keringését!
  7. Ha továbbra sincs légzés és keringés kezdjük el az újraélesztést, gyermekeknél 15:2 arányban!



.......

forrás: házipatika.com